Háború és lopás 3. rész – Az ukrán termőföld több mint negyede óriáscégek kezébe került, mutatjuk, melyek ezek!

Cikksorozatunk legújabb részében bemutatjuk, melyek az ukrán termőterületeken gazdálkodó lagnagyobb cégek, és milyen ezek háttere.

Hangulatkeltés az is, ha azt kérdezi a közvélemény, hogy miért nem minősítik terrorizmusnak ezeket a bűncselekményeket, hiszen egyszerre sokakat fenyeget veszély?
„Félreértés ne essék, nem a RAF, vagyis a Vörös Hadsereg Frakció támadott csütörtök éjjel a HÉV gödöllői vonalán, és a 61-es villamosén sem. Nem raboltak el senkit, nem volt lövöldözés, s nem jött ultimátum a váltságdíjjal vagy a politikai elítélek szabadításával kapcsolatosan sem. Nem! Egyszerű kábellopás történt. Akárcsak tegnap, a ráckevei HÉV vonalán, vagy korábban ilyen-olyan vasúti pályarészek mentén, meg például a budapesti Petőfi hídon. Inkább afféle kópés, csibészes tettnek tartja ezt a közvélemény, leszámítva persze azokat az utazókat, akik fennrekednek ilyenkor a hirtelen leálló közlekedési eszközökön, vagy akiknek már eleve el sem indul a végállomásról a járatuk. Mert elég hosszadalmas, macerás pótolni az ellopott kábeleket, főként, ha a javítást még alapos rendőrségi helyszínelés is megelőzi. Kópés tett, ami nem is tűnik olyan félelmetesnek a tévé képernyőjén, enyhébb legalábbis annál, mint amikor a rablók láncfűrésszel törnek éjszaka egy nyolcvanéves házaspárra…
Ma már feledésbe merült valahogy Pörböly drámája. Szörnyű dolog történt ebben a dél-magyarországi kis faluban 1993. február 12-én reggel. Összeütközött egy iskolásokat szállító Volán-autóbusz és a menetrendszerű vonat a vasúti átjáróban. Tizenkét gyerek meghalt, több súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett, volt, aki megrokkant. Ott is a fémmel kezdődött minden. A fém, vagyis az akkumulátorokban használt ólom csiklandozta valakiknek a fantáziáját, meg persze az érte kapható pénz. Nincs annak olyan rossz ára, különösen a réznek és az alumíniumnak, hogy ne érné meg kockáztatni kicsit, de tényleg csak nagyon kicsit, mert átvevő, orgazda ugyanis mindig akad a lopott fémre. Akad? Orgazdák mozgatják a fémlopás rendszerét, ha nem lennének, akkor is eltűnne egy-egy őrizetlenül hagyott bogrács, de ugyan hol házalhatnának kétszáz méter rézkábellel vagy egy többmázsás zsiliplappal a tolvajok? És ha be is olvasztanák maguknak, ugyan mit öntenének belőle? Kanalat a vacsoraasztalra? Vagy kilincset az ajtóra? (...)
Ez az ő kockázatuk volt, az igaz, de mit kezd a magyar igazságszolgáltatás azzal a kockázattal, amelyet a fém- és a kábeltolvajok az utazó, úton levő embereknek okoznak. Vajon csak olcsó hangulatkeltés lenne az, ha azt mondja valaki: bármikor megismétlődhet Pörböly tragédiája? És hangulatkeltés az is, ha azt kérdezi a közvélemény, hogy miért nem minősítik terrorizmusnak ezeket a bűncselekményeket, hiszen egyszerre sokakat fenyeget veszély? A sajtó óvatos, különösen a baloldali, hiszen többnyire erős etnikai jelzés jellemzi ezeket a bűncselekményeket. De hát lehet-e, szabad-e az etnikai jellegzetességek miatt óvatoskodni, eltussolgatni és bagatellizálni ott, ahol valójában életek forognak kockán? És nem pofátlanság-e megint megélhetési bűnözést emlegetni, amikor már szinte üzemszerűen zajlanak a kábellopások. Pörbölyön is utólag a vonatvezetőre és a buszsofőrre igyekeztek hárítani a felelősséget.”